2014. március 15., szombat

Szakított egymással Angelique Boyer és José Alberto Castro!

A szép színésznő és a Televisa producere szakításától hangos most a mexikói sajtó, ugyanis Angelique Boyer és  José Alberto Castro véget vetettek a kapcsolatuknak.
Ez pedig azért is meglepő, mert bár sokan furcsállták a kapcsolatukat a nagy korkülönbség miatt, mégis mindenhol azt nyilatkozták és bizonygatták, hogy tényleg szeretik egymást és nagyon boldogok együtt.
Ám úgy tűnik, hogy kapcsolatuk mégsem tartott örökké, hiszen 3 és fél év után döntöttök úgy, hogy szakítanak egymással.
Sok pletyka felmerült a szakítás okával kapcsolatban, például, hogy José Alberto féltékeny volt Angelique-re a Sebastian Rullíval közösen forgatott jeleneteknél, de valószínűbb, hogy José Alberto az oka, ugyanis Angelique gyereket szeretett volna, viszont a producer nem akart családot alapítani.

Az üggyel az Hola! magazin hosszan foglalkozik, az esettel kapcsolatban  így nyilatkozott a szépség, ami napokban a magazin címlapján is megjelent:

"José Alberto a legjobb dolog ami történt az életemben. Vannak feltételezések egy harmadik félről is, de az igazságot csak ő és én tudom"

Valamint Twitterjén is megosztotta a hivatalos közleményét a barátokkal és a sajtóval:(aki tud spanyolul az érti miről van szó, aki meg nem, annak itt a fordításom: " Tisztelt barátok és sajtó: Ezúton szeretnénk közölni veletek, hogy egy csodálatos és szerelemmel teli kapcsolat után, úgy döntöttünk, hogy befejezzük, jelenleg felelősséget kell vállalnunk ami nem engedi meg, hogy  fenntartsuk a szerelmünket. Kérjük a megértéseteket és tiszteleteteket azért, hogy ne induljanak el különféle feltételezések. Nem nyilatkozunk.
Köszönöm a megértéseteket, Angelique Boyer és José Alberto Castro)



A színésznő most egyedül él, de szerintem nem kell sokat várni, hogy ismét legyen mellette valaki..a legújabb fotó szerint nem is érzi olyan szomorúnak magát, ugyanis a napokban egy jót mulatott a barátnőivel>



 Végül itt van a cikk a szakításukról, valamint az újságban megjelent néhány gyönyörű kép>









Valamint íme egy rövid videó a szakításukról>


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újra Paula és Paulina!

Szinte hihetetlen, de úgy látszik ismét örülhetünk, telenovella rajongók, ugyanis hétköznap délutánonként újra láthatjuk a Paula és Paulinát...