2014. január 24., péntek

William Levy már nem akar meztelenkedni

William Levy nemrég azt nyilatkozta, hogy nem szeretne többé ruha nélkül pózolni a kamerák előtt, miután Julian Gil meghívta, hogy szerepeljen egy új naptárban.

Így nyilatkozott erről: " Már sokszor csináltam ilyet, de az az igazság, hogy már öreg vagyok, hogy ismét szerepeljek egy naptárban.-mondta az Hoy c. műsorban.

Egyébként William több időt szeretne tölteni a családjával, valamint az Egyesült Államokban építgeti mozifilmes karrierjét, hiszen már szerepelt az Addicted y Singles Moms Clubban, valamint hamarosan látható lesz a Salsa-ban is, ahol Will Smith feleségével fog együtt táncolni.

"Hála Istennek, rengeteg ajánlatot kaptam. Inkább a mozit választom, mert a TV sok időt elvesz. Most már inkább a gyerekeimmel szeretnék lenni."

Azt is megerősítette, hogy  Gloria Estefannal és Emilio Estefannal forgat egy filmet az Államokban.

A napokban pedig feltett egy képet  Instagramra, amin a Lamborghini márkájú autóját vezeti. Ezen nincs mit csodálkozni, hisz ő  a legjobban fizetett Televisas színész, ráadásul emellett egy Ferrari F430-al és egy Land Roverrel is büszkélkedhet...


Végül pedig elmondta, hogy idén még visszatér Mexikóvárosba, hogy az idei Brazil foci világbajnoksághoz forgasson egy reklámot.

Íme William Levy Lamborghini autója>


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újra Paula és Paulina!

Szinte hihetetlen, de úgy látszik ismét örülhetünk, telenovella rajongók, ugyanis hétköznap délutánonként újra láthatjuk a Paula és Paulinát...